2017. július 16., vasárnap

Kiki érdekes interjút adott: "Ezt tisztába kell tenni"

Milyen egy mai ötvenes férfi lelkivilága? Mi az az elhasználódás, és mit lehet tenni ennek elkerülése érdekében? Mi az az Emelet Projekt? Fontos és érdekes kérdések egy gazdag életpályát maga mögött tudó, közismert embertől. Patkó Béla, vagy ahogy egy ország ismeri, Kiki engedett betekintést gondolataiba.

Az Első Emelet megható dalaiért KLIKK

Zenei karrierjét közel négy évtizeddel ezelőtt kezdte, több kisebb amatőr együttessel, és az Első Emelet frontembereként vált országosan ismertté. A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb csapatával több mint egy millió albumot adtak el. 13 arany- és 3 platinalemezt tudhatnak magukénak és több mint ezer élő koncertet. 1990-ben a Kis generáció című lemez volt az utolsó studióalbumuk. Az Első Emelet páratlan életútját 2013 év végén egy nagyszabású koncerttel zárták le, és búcsúztak el a közönségüktől.

De itt nincs vége a történetnek, mert egy új gondolattal nemrég elindult az Emelet Projekt! Berkes Gáborral a régi dalokat modern, elektronikusabb formában szeretnék bemutatni koncertjeiken. Itt az Első Emelet dalok mellett Kiki új dalai is hallhatóak lesznek.

Énekesi karrierje mellett évekig volt műsorvezető a Juventus rádióban, a Művészetek palotájában külsős producerként dolgozott, de színházi darabokban is fellép. Arról, hogy mi viszi ma is előre, így nyilatkozott: "Ha vannak feladataid, kihívásaid az életben, ha mindig vannak terveid, és abban úgy érzed, hogy ki tudsz teljesedni, akkor rendben vagy magaddal. Természetesen nagyon fontos ehhez a család."


KLIKK a teljes anyagért.