2015. március 16., hétfő

Patkó Béla Kiki a nagy visszatérő!

Hazánk egyik legnépszerűbb énekese, Patkó Béla Kiki a Turay Ida Színpadán adott telt házas koncertet.

 Az egyedülálló hangú énekes nagy sikerrel indította el szólókarrierjét.
A rajongók nagy örömére az Első Emelet 2013-as utolsó koncertjét követően még sincs vége a dalnak. A március 13-án adott akusztikus szólókoncert őszinte, természetes és energikus volt, pont olyan, amilyennek Kikit megszerettük.

A múlt sikere akár árnyként is nehezedhetett volna erre az estére, de itt minden a helyén volt. A régi nagy Emelet slágerek akusztikus verzióban is remekül működtek, de újraértelmeződtek az énekes ’95-ös szólólemezének olyan népszerű nótái is, mint a ’Hangokba zárva’, a ’Szerelem sztrájk’ vagy a hasonló című sorozat főcímdala, az ’Éretlenek’. Hallhattunk olyan dalokat is, melyek még soha sem hangzottak el színpadon: Menyhárt János és Miklós Tibor Kikinek írt szerzeményeit, mint például az ’Elromlott a fékem’ vagy a ’Ne haragudj rám’.

Múlt és jelen ízlésesen és hitelesen volt jelen a produkcióban, nem csak a repertoárban, de a zenészek összetételében is. A billentyűnél a szintén egykori Első Emelet tag, Berkes Gábor emelte az koncert fényét, a zenekar többi tagja pedig saját bevallása szerint fiatal korában maga is Emelet rajongó volt. Hastó Zsolt a doboknál, Dandó Zoltán pedig klasszikus és elektromos gitáron mutatta meg, hogy milyen utat jártak be azóta.

Érdekesség volt, hogy a dob mellett, helyet kapott egy különleges ütőhangszer is, a spanyol eredetű cajon, amely még különlegesebbé tette az akusztikus hangzást. A háttérben, a dalok hangulatához tökéletesen passzoló fényfestés díszítette a színpadot. A régi és új tagok a profizmus talaján teljes egységet alkottak. Patkó Béla Kiki és a zenekar által képviselt magas színvonalba még könnyedén és játékosan az is belefért, hogy a közönség követelésre, mindenféle próba nélkül, spontán előadják, részben improvizálva az ’Angyali vallomást’. A rögtönzött produkciót természetesen óriási ováció követte.

Kikin valahogy nem fogott az idő. A vadóc kölyök most is ott volt a színpadon, akinek a szárnyai alatt mi is visszarepülhettünk az ártatlanság korszakába, amikor ’Túl a kölyökidőn’, a ’Csakazértis ’ vagy az ’Óvatosan lépkedj’ dallamaira buliztunk. Az est csúcspontja, a második visszatapsolásnál is előadott új dal volt. Az ’Útitárs’ úgy tűnik máris beleégett a rajongók fülébe. Ezen a ponton sokan táncra is perdültek és együtt énekeltek az eredetileg ülősre tervezett akusztikus koncerten.

Lájk, ha kedveled az Első Emelet dalait.