2013. június 22., szombat

Kiki: "Meg fogjuk könnyezni, ebben biztos vagyok"

Az Első Emelet pályafutása során előfordult már, hogy az együttes a háttérbe vonult, de fel soha nem oszlott. Egészen eddig. A búcsúturnét pénteken, Szegeden kezdték, és december 28-ra tűzték ki Finálé című utolsó koncertjük időpontját.

– Meg fogjuk könnyezni, ebben biztos vagyok, mert az elmúlt öt évben baráti viszonyba kerültünk a rajongókkal. Élményekkel teli 30 éven vagyunk túl, és a búcsúkoncert lesz a hab a tortán. Mielőtt a zsebkendők előkerülnek, a lehető legtöbbet fogjuk kihozni magunkból – ígérte az énekes Kiki, aki fontosnak tartja az elköszönést.

Vagyis az együttes komolyan gondolja a búcsút, pedig 2008-as újrakezdésük jó döntésnek bizonyult.– Sokkal jobb érzelmesen búcsút venni, és erre örökké emlékezni, mint lassan eltűnni a színről. Úgy szeretnénk elhagyni az első emeletet, hogy zengjen az egész ház!

Forrás: Blikk

Lájk, ha kedveled az Első Emelet dalait.